Megint találtak egy pajtában kétszázmillió forint értékű angol sportkocsit
Az 50-es és 70-es évekből származnak a főként Jaguar és AC járművek.
Az 50-es és 70-es évekből származnak a főként Jaguar és AC járművek.
Az eredeti modell legendája, hogy a Le Mans-i 24 órás verseny után a tervezője lábon vitte haza az autót Észak-Olaszországba.
Nem feltétlen kell kidobni egy meggyötört kisautót, ha ilyen eredményt lehet elérni rajta.
Minden évben az angliai Goodwoodban, egy lord kastélyának parkjában tartják az egyik legstílusosabb autós összejövetelt. Sajnos, idén ez is elmarad.
Az 1900-as évek elején számos remek autót gyártottak, ám az 1929-es gazdasági világválság a legtöbb céget tönkretette. Pedig igazi műalkotások kerültek ki a műhelyekből.
A stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum maga is árusításba kezd, így legalább a forrás biztos, ha valaki olditmer Mercedest akar venni.
Huszonötéves Ladával rendelkező tulajdonosok közül persze sokan vitatnák ezt. Mindenesetre egy igazán különleges régiség értéke az elmúlt években több száz százalékos haszonnal kecsegtetett.